Sandra Vitaljić 1972-ben született Pulában, jelenleg Zágrábban él. 1996-ban a prágai filmakadémián (FAMU) szerzett mesterdiplomát, 2010-ben pedig ugyanitt doktorált a fotográfia történetéből és elméletéből. Munkáiban a mai szociális problémákra, különösen a kollektív emlékezet és a nemzeti identitás konstrukciójának kérdéseire fókuszál.
„A tájképek a Terméketlen talajok elnevezésű sorozat fényképein trauma, történelmi események és emberi tapasztalat által megkülönböztetettek. Fák, földek, folyók a népmesék és mítoszok részei, ugyanakkor politikai rendszerek és ideológiák legitimációs retorikájának a részévé is váltak. Olyan nevek mint Jasenovac vagy Bleiburg, a topográfiai utalás mögött, minden alkalommal, amikor meg lettek említve, különböző értelmezéseket és kontextualizációkat foglaltak magukban.
Ez ösztönözte az emlékezet és a helyek kultúrájának vizsgálatát, amely különböző módokon konstruálja a nemzeti történelmet és identitást. 2009-ben kezdtem el a fotósorozatomat, amelyet Terméketlen talajoknak neveztem el, metaforikusan jelezve a fejlődés lehetetlenségét egy olyan területen, ahol nem történt meg a történelemmel való elszámolás. Azok a helyek érdekeltek, amelyeket a politikai retorika bőségesen használt gyújtó hatású beszédekben az 1990-es években – az intézményesített emlékezet helyei ugyanúgy, ahogy azok, amelyeket egy emléktábla sem jelöl. Ahogy a második világháború után, úgy a délszláv háború után is, az emlékezéspolitika megjelölte, hogy mire kell emlékezni, és elnyomta azt, amit el akart felejteni.
A Terméketlen talajok sorozatban arra törekedtem, hogy megteremtsem az emlékezet helyét a fotográfia terén belül, alternatív mementóként, amelyet nem az ideológia hozott létre, hanem inkább az a szükséglet, hogy feltárjuk és hozzáférhetővé tegyük azon áldozatok számára az emlékezés terét, akik soha nem fogják megkapni a saját terüket az emlékezet hivatalos kultúrájában.”
Jasenovac
A Jasenovac-i koncentrációs tábor egy haláltábor volt, ahol férfiakat, nőket, és gyerekeket öltek meg a vallási, etnikai, ideológiai hovatartozásuk vagy szexuális orientációjuk miatt 1941 augusztusa és 1945. április 22-e között. A tábort a Független Horvát Állam[1] hatóságai építették a náci-fasiszta megszálló erők és az usztasa[2] egységek által. A tábor Jasenovacban a bebörtönzés, kényszermunka, kivégzések helye volt, elsősorban a szerb ortodox népességé, amelyet teljesen kiirtottak a Független Horvát Államból. A cél egy etnikailag „tiszta” terület létesítése volt, az ortodox szerbek eltávolítása által, a zsidókkal és romákkal együtt, akiket faji törvények diszkrimináltak. Nagy számú horvátot is megöltek a táborban, kommunistákat, antifasisztákat – a családtagjaikkal együtt –, és az usztasa rezsim más ellenségeit. 1945 áprilisában, az usztasa egységek visszavonulása alatt, a koncentrációs tábort aláaknázták, felégették és megsemmisítették. Ma, a Jasenovac-i emlékhelyet dombok és mélyedések jelzik a földben. A mélyedések az egykori tábor épületeinek a helyét, a dombok pedig a sírhelyek és a kivégzések helyszíneit mutatják. Az évek alatt különböző érdekeltségű pártok manipulálták a Jasenovac-i áldozatok számát, ezért a meggyilkolt emberek számát harmincezertől hétszázezerig becsülték. A Jasenovac-i Emlékközpont kutatásai alapján a pontos szám valahol nyolcvanezer és százezer között van. 2008 novemberében az Emlékközpont listát közölt az áldozatok neveivel. Több száz különböző forrás felhasználásával és azok kritikai felülvizsgálatával a számot 83.145-re tették. Ez a szám nem végleges.
Dotrščina
Dotrščina erdői, Zágráb északkeleti részén, az egyik olyan hely, ahol a Független Horvát Állam ideje alatt kivégzéseket szerveztek. Becslések szerint körülbelül hétezer-ötszáz embert öltek meg ezen a területen. Az áldozatok között horvát értelmiségiek, politikusok, újságírók, művészek is voltak. Dotrščinában számos emlékművet állítottak, de néhány közülük megrongálódott a 90-es években.
Bleiburg
Amikor világossá vált, hogy a nácizmus európai bukásával a kollaboráns Független Horvát Állam megszűnik, a partizánok megtorlásától való félelem miatt számos usztasa és honvéd (domobran) egység, illetve civil vonult vissza az osztrák határ felé, abban reménykedve, hogy a brit erők bekerítik őket. Körülbelül harmincezer ember gyűlt össze a karintiai Bleiburg városában. A szövetséges erők közötti megállapodás szerint azonban minden elfogott erőt át kellett hogy adjanak annak a hadseregnek, amely ellen harcoltak – így a britek 1945. május 15-én átadták a foglyokat a jugoszláv partizánoknak. Nagyon kevés rabot öltek meg a Bleiburg melletti síkságon. Többségüket a Dráva folyó átszelése után gyilkolták le, vagy a hosszú távú, embertelen körülmények közötti erőltetett menetben. Az események, amelyek Bleiburg után következtek, a horvát „Keresztút”-ként ismertek. Az áldozatok pontos száma Bleiburgnál, illetve az utána következő vonulásban soha nem lett bizonyossággal meghatározva, a reális becslés húsz és ötvenezer közöttre teszi őket. Jugoszláviában az eseményeket, amelyek Ausztriában és a „Keresztút”-on történtek, titkolták, és tilos volt Bleiburgot meglátogatni. Miután Horvátország elnyerte függetlenségét, megváltozott a helyzet, és Bleiburg zarándokhellyé lett. A megemlékezéseket néhány látogató gyakran az Usztasa szimbólumainak használatával mocskolja be.
Bučje
A horvát függetlenségi háború legelején, a szerb ellenállás és a Jugoszláv Hadsereg egységei egy koncentrációs tábort építettek Bučjében, Pakrac mellett. A rabokat egy állatorvosi klinika épületébe zárták, körülbelül tucatnyi rabnőt pedig egy külön szobában tartottak. A horvát védelmi erők és civilek közül több mint háromszázan járták meg a tábort, amely 1991 augusztusa és decembere között működött. A rabokat megkínozták, éheztették, verték, megalázták. Tizenkét embert öltek meg, és negyvenegy ember sorsa ismeretlen maradt. A rabokat a tábor bezárása után a Stara Gradiška-i börtönbe vitték. 1992 februárjában a Nemzetközi Vöröskereszt felügyelete alatt kicserélték őket. A mai napig senkit nem számoltattak el a bučje-i táborban elkövetett bűnökért.
Sisak
1991 és 1992 között a horvát haderők nagy számú ártatlan szerb civilt öltek meg. Sisak szerb lakosait deportálták és megkínozták azokon a helyeken, ahol a horvátok antiterrosita egységei állomásoztak – a holttesteket a Száva folyóba dobták. Néhány esetben egész családok tűntek el. Azon polgárok száma, akiket kínoztak és/vagy likvidáltak, különböző források szerint, száztól hatszázig terjed. A legutóbbi időkig senkit nem állítottak büntetőbíróság elé ezekért a bűntényekért. 2007-ben a Szerbek Horvátországi Közössége által, a sisaki bűnökért benyújtott vádakat az ügyészség elutasította. Csak 2011-ben tartoztatták le a korábbi Sisak-Moslavinai rendőrfőnököt – Đuro Brodaracot – és a belügyminisztérium különleges egységének parancsnokát – Vlado Milankovićot –, a szerb civilek ellen elkövetett háborús bűntettekben való felelősség miatt.
Medački džep
1993. szeptember 9-én a horvát hadsereg katonai hadműveletet indított Medak Pocket néven, amelynek az volt a célja, hogy csökkentse a szerb lázadók nyomását Gospic városán. Medak Pocket egy nagyobb terület, amely magában foglalja Divoselo, Ćitluk és Počitelj faluit. Habár a horvát erők harcászati győzelmet értek el és ideiglenesen kitolták a szerb erőket a területről, a hadművelet ellentmondásosnak bizonyult a horvát hadsereg és az ENSZ Békefenntartók közötti összetűzések, illetve a katonai hadművelet befejezte utáni harminchat szerb civil megölése miatt, akiknek a többsége hatvan év feletti volt. A szerb házakat szisztematikusan kifosztották és lerombolták, hogy megakadályozzák a szerb népesség visszatérését. 2000-ben újabb tizenegy holttestet találtak egy elrothadt tankban a város azon részén, ahol szerbek laktak. Habár a szerb népesség egy része visszatért a területre, Medak Pocket nagy része még mindig többnyire elhagyatott.
[1] A Független Horvát Állam létrejöttét a német és olasz megszálló csapatoknak köszönhette, gyakorlatilag a tengelyhatalmak bábállama volt (1941 és 1945 között).
[2] Horvát szélsőjobboldali, militáns mozgalom, terrorszervezet; többek között szerbellenes intézkedéseket vezettek be, zsidó- és cigányellenes törvényeket hoztak.
Forrás:
http://www.capetownmop.com/infertile-grounds-sandra-vitaljic/
Gáspár Balázs