Takács Márton és Kazsimér Soma Bevezetés a kriptozoológiába című kiállítását a Q Contemporary galériában lehet megtekinteni. A kiállítás K. Takács fényképein és Kazsimér szabadversein keresztül – ahogy a cím is mutatja – vezet be minket a magyar kriptozoológiába. A mitológiailények világa meglehetősen gazdag, azt azonban kevesebben tudják, hogy léteznek ezen a valósághoz vajmi kevéssel kapcsolódó területen magyar vonatkozású kriptidek is. A hazai kultúrában gazdagon lehet találni észlelésekről fennmaradt dokumentumokat már a 19. századtól kezdve.
A kiállítás képei dokumentarista jellegűek, de valójában megrendezett képek. Erről és a kutatás menetéről és részleteiről a kiállított szöveges fejezetek tájékoztatják a nézőt:
„Dokumentumfotóvá díszletelni a tájat, fagyoskodva alsónadrágban és mezítláb a folyóban várni a kék órát a tökéletes analóg fotóhoz. Horgászbotra kötve vörös textilt úsztatni csatornában, hogy véres folyónak tűnhessen vagy celluxszal összeragasztott kozmetikai tükörből háromszemű halat fabrikálni a dokumentumfotó kedvéért.”
Ez a paradoxon a Blikkben közölt cikkben csúcsosodik ki, amely a „Hátborzongató: újra látták a mátranováki Fanyűvőt, az emberszerű lény iszonyatos szagot árasztott”[i] címet viseli. Kazsimér álnéven, magát tudósként bemutatva tájékoztatta a Blikket a nagy találkozásról. Ez a médiahack a kiállítás részét képezi, hiszen – mint ahogy az egyik kiállított fejezetből kiderül -, a kriptozoológia mai publikálási formája az álhír.
A két kriptozoológus számos bizonyítékot tár a néző szeme elé; gondosan becsomagolt talajmintát, leveleket és egyéb természeti termékeket tekinthetünk meg, amik a helyszínekről származnak. Ezeket Kazsimér versei teszik még érdekesebbé. A versek terepnaplóként (is) szolgálnak, néhol bemutatva a folyamatot, ahogy a költő levetkőzve szkepticizmusát átadja magát a megfigyelés és a kutatás izgalmának. A verseket olvasva a néző megérzi, hogy még ha kételkedik is ezeknek a lényeknek a létezésében, izgalmas misztikummal megtölteni a száraz mindennapokat.
Ennek az érzésnek a könnyebb átéléséhez a kertben található kép a galéria épületéből nézve úgy van elhelyezve, hogy az a néző számára a valódiság látszatát keltve mutasson meg egy kriptidet.
A kiállított „bizonyítékok” elgondolkodtatják az embert, vajon hol húzódik a határ a bizonyított tények, a további kutatásra érdemes feltételezések és a minden bizonnyal fantazmagóriáknak tekinthető elméletek között. Hiszen jól tudjuk, hogy az idő számos, korábban bizonyított ténynek vélt állítást tett semmissé, ugyanakkor sok olyan felfedezés is napvilágot látott, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Könnyen lehet, hogy számos mai tudományos elmélet se állja meg majd a helyét a jövőben.
A kiállítás képei megkérdőjelezik úgy a tudomány, mint a képi dokumentáció vagy az objektív valóság a létezését. A fotográfiában, azon belül is a dokumentarista és a riport műfajában mindig is kihívás volt az objektivitás, a hiteles dokumentálás kérdése. Hiszen attól, hogy egy fotós nem avatkozott be az általa megmutatott történetbe, a fotográfia formanyelvi eszközeinek tudatos alkalmazásával; a képkivágással, a perspektíva választással, az elemek képi elhelyezésével és számos más tényezővel befolyással van arra, hogy hogyan és mit lát majd a néző a képen vagy képben.
Az objektivitás kérdése a tudomány, és kifejezetten a társadalomtudományok területén is rendkívül képlékeny és relatív a szakma számára is. Pierre Bourdieu francia szociológus számos szövegében foglalkozik a problémával, miszerint a tudományos megközelítés se lehet tökéletesen objektív. A Tudomány tudománya és a reflexivitás című művében arról ír, hogy a kutató társadalmi pozíciója és előfeltevései befolyásolják a mért eredmények értelmezését egy kutatás során[ii]. A kiállítás humort és iróniát ötvözve mutatja be, hogy az általunk kőbevésettnek hitt igazságok is megkérdőjelezhetők.
Persze az áldokumentum műfaja nem új találmány. Már a világ első fényképészei is pedzegették ezt a témát, pl. Hippolyte Bayard Self-Portrait as a Drowned Man (1840) című alkotásával. A képen egy vízbe fulladt ember holttestét látjuk, azonban a címből egyből kiderül, hogy ez önarckép és Bayard megrendezte a jelenetet.
Jan Svěrák Olajfalók (1988) című rövidfilmje szintén bejárta a világot, és ma már iskolákban vetítik oktatási célból. Az áldokumentumfilm egy újonnan felfedezett állatfajt mutat be a nézőnek, a műanyaggal táplálkozó az olajfalókat. A humoros alkotás felhívja a figyelmet arra, milyen könnyű befolyásolni a nézőt pusztán a műfaji sajátosságok – jelen esetben a dokumentumfilm eszközeinek – használatával és a tudományos kutatás látszatával. Rengetegen elhitték, hogy egy létező faj volt bemutatva a filmben.
De nem eltávolodva a fotográfiától, Joan Fontcuberta és Pere Formiguera Fauna (1989) című közös kiállítása olyan állatfajokat mutat be a nézőnek, amik a valóságban nem léteznek, csak a két művész agyszüleményei. Fényképek, röntgen képek, terepnaplók, csontvázak szolgálnak bizonyítékul az állatok létezésére. A kiállítás megkérdőjelezi a tudományos igazságok hitelességét és a fénykép objektív valóságot bemutató képességét.
Kazsimér és K. Takács kiállítása nem csak témájában hasonlít a Faunára, hanem képi világában is. Például K. Takács Putnoki farkasemberről (2023) készült képének tónusvilága és nézőpontja nagyon hasonló Joan Fontcuberta Cercophitecus Icarocornu (1989) című képéhez.
K. Takács Márton: A putnoki Farkasember
Joan Fontcuberta: Cercophitecus Icarocornu
Bár a kitalált lények bemutatásának ötlete nem új jelenség, ennek hazai vonatkozása miatt mégis újdonsággal tud szolgálni a kiállítás, hiszen Kazsimér és K. Takács életre keltették az eddig elhanyagolt és nem ismert magyar kriptideket. A jetiről és a Loch Ness-is szörnyről mindenki hallott már, de a hazai mitologikus teremtmények nincsenek benne a köztudatban. Pedig a hozzájuk tartozó történetek, mítoszok a magyar kultúra részét képezik, és akárcsak a népmesék, ezek a legendáriumok is segítik mélyebben megérteni azt. Az egyik legismertebb hazai kriptid a Hany Istók. Számos szobor készült róla szerte az országban, amit K. Takács fényképei mutatnak be a kiállításon.
Érdekes kérdést vet fel a tény, hogy a kriptozoológia által már leírt és bemutatott lények mellé K.Takács és Kazsimér további lényeket találnak ki és mutatnak be. Felmerül tehát, hogy ezek a lények egyből „áltudományosan elfogadottakká” váltak az ő észlelésükkel vagy ehhez szükség lenne további szemtanukra? „Kevésbé” léteznek, mint például a Hany Istók, akiről Jókai Mór is írt és már a 18. század óta benne van a köztudatban? A mátranováki fanyűvő esete ihlette a K. Takács és Kazsimér által kitalált lényeket, ugyanis ez a kriptid kortárs találmány, nem övezi régre visszanyúló legenda, bár néhányan próbálták előtörténetekkel felruházni[iii].
A kiállítás az álhír és az áldokumentum műfaját felhasználva megkérdőjelezi a fénykép hitelességét, annak objektív valóságot közvetítő médiumként való elfogadottságát, miközben felhívja a figyelmet arra, hogy milyen könnyű megtéveszteni a ma emberét a tudományosnak tűnő módszerek alkalmazásával, mindezt egy hazai keretbe ágyazva.
Szerző: Hecker Sára, a Szellemkép Szabadiskola másodéves fotográfia szakos hallgatója
[i] Barna L. Norbert. 2022. „Hátborzongató: újra látták a mátranováki Fanyűvőt, az emberszerű lény iszonyatos szagot árasztott”. Blikk.hu. 2022. https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/matranovak-fanyuvo-legenda-ujra-lattak/sxmqvcz?_gl=1*f2pg8y*_ga*dFEzOWk5cDQtaXFrN3BkNHdwNkdRYnU3MVYwZXc4NWFwWUh3Q2lkM1FwLTVtN3JDZDRMa25nZWhKX1BmeVhJYQ&fbclid=IwAR0v5REqMapsCxPg42UaE_ZoaQn0gnvH-tNEhK3aFc_aTH4NwkKSSPa7THw utolsó megtekintés dátuma: 2023.05.24.
[ii] Bourdieu, Pierre. 2005. A tudomány tudománya és a reflexivitás. Budapest: Gondolat Kiadó
[iii] Klág Dávid. 2023. „Ha létezik a mátrai fanyűvő, akkor van kömörői hidrovámpír és sonkádi kifordított kutya is”. Telex.hu. 2023. https://telex.hu/interju/2023/01/22/matrai-fanyuvo-interju-kriptozoologia-takacs-marton-kazsimer-soma-bulvar-sajto-hoax utolsó megtekintés dátuma: 2023. 06. 02.