Azt mondják, akinek halálhírét keltik, sokáig él. Úgy tűnik, van ebben némi igazság, hiszen Henri Cartier-Bresson 96 évet élt – pedig a II. világháború után már emlékkiállítást szerveztek neki New York-ban, ugyanis azt hitték, életét vesztette. Végül aztán ő maga segített a kiállítást megszervezni, amire 1947-ben került sor.
Nem szándékom itt megírni Cartier-Bresson élettörténetét, akit érdekel, rengeteg helyen megtalálja a világhálón, ahogy a fotótörténeti kiadványoknak is elengedhetetlenül része.
Inkább címszavakban emelnék ki pár dolgot, amelyek a személyéhez kötődnek és megragadtak bennem:
Inkább címszavakban emelnék ki pár dolgot, amelyek a személyéhez kötődnek és megragadtak bennem:
A döntő pillanat fogalma – fényképet bármelyik pillanatban lehet készíteni, és készül is minden pillanatban milliónyi, de csak a döntő pillanatban készült kép ragadja meg a helyzet lényegét. Cartier-Bresson a nagymestere a döntő pillanat elkapásának.
Fekete szigszalaggal körbetekert Leica – így álcázta a gépét, hogy ne csillogjon és feltűnés nélkül tudjon képeket készíteni. Egyébként arról is híres, hogy csak ez az egy gépe volt, amit egyetlen 50 mm-es lencsével használt. Egyszer láttam vele egy beszélgetést, ahol elmesélte, hogy a háború alatt elásta a gépét a földbe, aztán fogságba esett. Amikor újra szabad volt, egyszerűen megkereste és kiásta, így tudott újra fotózni.
Észrevenni azt, amit mások nem látnak – azt hiszem, ez tesz valakit igazán fotóssá, amikor olyan dolgokat vesz észre, amiket mások nem. Egy dokumentumfilmben mesélte egy régi barátja, hogy egyszer társasággal sétáltak épp, elhaladtak egy épület előtt, Cartier-Bresson egy pillanatra megállt, kattintott, ment tovább. Az az épület általában üres volt, a történetet mesélő barát most se vett benne észre semmi igazán érdekeset. Ez a kép készült ekkor:
Érdekesség még, hogy Martin Munkácsi volt az, aki felkeltette benne a fotózás iránti érdeklődést, egész konkrétan Munkácsinak az a képe, amelyik a Tanganyika-tóba szaladó fiúkat mutatja (legalábbis a cím szerint ez a Tanganyika-tó, de vannak kétségek, hogy valóban ott készült-e a kép). Cartier-Bressonra nagy hatással volt ez a kép, azt mondta, hogy ha ilyen képeket lehet fényképezőgéppel készíteni, akkor ez őt érdekli. Előtte egyébként festészetet tanult, amihez aztán idősebb korában vissza is tért.
Nagyon szerette Bachot, azt hiszem, ez volt az egyik kedvence:
Van egy kedvenc képem, amin Cartier-Bresson látható. Ez a kép a Mai Manó Házban készült, 2002-ben. Amikor a napfény műteremben járok, mindig eszembe jut, hogy ő is itt sétált, itt állt.
Fotó: Benkő ImreMég egy kis Cartier-Bresson, sok képpel: