A Kalef zenekar, ami nevét nem az alef betűről, hanem a Moszkva tér nemhivatalos becenevéről kapta, 2013 őszén alakult klasszikus négytagú rock-felállásban. Pörgős, kemény, jókedvű zene párosul megérteni is érdemes dalszövegekkel. Bemutatkozásuk óta folyamatosan dolgoznak, számos fellépésen vannak túl és több díjat elvittek könnyűzenei tehetségkutatókról. Tudják, hogyan kell életben lenni a színpadon, tudják a vidámság, a friss alternatív lélegzet és az ugrálás (ugrálhatóság) fontosságát. 
Lévén alternatív rock formáció, a Kalef kapcsán olyan nevekből feszíthetünk ki hálót, mint Kispál, 30y, Kaukázus, Hiperkarma; legalábbis közelebbről. Ezzel a hálóval azonban még nem fogjuk ki mindjárt az együttes zenéjét.
Zenéjük elsősorban Berezvai Marcell gitárjátékának és énekének, illetve Békési Fanni vokáljának köszönhetően sajátos; ehhez jön Arday Dániel lehengerlő birodalmi-lépegető basszusgitárja és Mikolai Petra remek dobja. A jobbára mind középtempó fölötti dalok a gitár és billentyű, illetve a fiú és lány énekhang összjátékára építenek; nem éppen a rock soft kategóriájában, de a műfaj pusztító vagy dühödt tónusaitól távol, inkább sajátos játékosságot és humort mutatva fel. Ez utóbbiért jelentős részben a dalszövegek felelősek.
Közhely, de megáll, hogy saját hangon szólalnak meg. Talán aprónak tűnő lényegi dolgokon múlik, hogy a hangsúly a hasonló minták vagy klasszikussá váló elődök helyett a zenekar saját zenéjére helyeződik, mindenesetre arra helyeződik: nem pusztán egy újabb fiatal magyar alter rock bandát hallunk, amikor színpadra lépnek. Ha a szkepticizmus nemzeti sportját űzném is, a Kalef esetében azt hiszem, olyan formációról van szó, amely képes átjönni, és megütni a hallgatóban a hangot; és ezzel a hallgató mindenképp jól jár.
A Kalef hallani-és-látni való együttes, élőben üt igazán nagyot. Elérhető felvételeik sem érdemtelenek a hallgatásra; ezek, jelen pillanatban, a jobb MR2 színvonalat viszik, se többet, se kevesebbet. (2015-ben viszont jön az első album.) Élőben azonban valódi explozív feldobódás velük találkozni. Szerencsés esetben (én mondjuk szerencsés ember volnék adott tekintetben, de gondolni kell arra is, aki kevésbé; elfoglalt, fáradt, konok, éppen benne van valamiben, szerelmi ügyei vannak, szerelmi ügyei nincsenek… nem tud kiszállni az este kedvéért; hallgat ő zenét szívesen, de közben azért marad a mókuskerékben is, tapossa azért…) szóval szerencsés esetben egész változtasd-meg-élted élmény. Fiatal élő magyar alternatív rock változtasdmegélted.
A teljesen „természetes” zenei alapállapot, a közönség tapintható érdektelensége (a közönség nem-léte, a mai magyar („én mindent meghallgatok, ami jó”) zenehallgatók zenét-nem-hallgatása, izoláltsága a saját országuk élő zenei színterétől) ez a hegy méretű akadály, ez az elképesztően vastag tehetetlenségi szféra olyasmi a Kalef zenéje számára, amin, erejét tekintve, képes átütni.
A hallgatónak nem kell az alternatív iránt kizárólagosan elkötelezettnek lennie ahhoz, hogy a színpaddal szemben állva a dalok által eltalálva érezze magát.
A mondhatni szokás szerint light szimbolista magyar alternatív rock líra úgy bánik a dalköltészettel, hogy abban jócskán van direkt hanyagság, lezserség és bizonyára nem-véletlen szerencse: úgy tesz, mintha kifordítaná a zsebét (vagy kifordítana egy nagyobb zsebet, pl. a világ zsebét), na nézzük, mi van benne? És valami ilyesmi a dal. Mi került egymás mellé épp most? Nem véletlen az, hogy mi van benne, mi került egybe, szűrődött össze, de nem is egy egyszerű, konkrét történet. Nem mondja meg, mi merre hány méter, de mond valamit: nézd ezt, ez van. Egy ilyen összeszűrődött, különös keverék egyszerre talányos kicsit, pimasz néha, kicsit zavaros és közben szép.
„Különös kert a május, a furcsa dolgaim / Jönnek, ülnek-állnak, benne laknak össze-vissza, mint / Akiket összeszűrtem, mégis nem nagyok / Mintha itt se lettek volna kékszakállas angyalok”
Gyakran szólnak a dalok a középiskolában kezdődő és a felnőttkor bizonytalan határáig terjedő fiatalság befejezetlen történeteiről. Mindennapi, befejezetlen vagy ismétlődő történetek részletei, amelyek igyekeznek megszólítani a színpadról.
„Rádragadnak a péntekek, / szombattá válsz, aztán sírsz, hogy /
újraélheted”
Ezek a dalszövegek – vitézi, istenes és szerelmes; vagy: elégikus, szatirikus és ódai; tájleíró, ars poetica és forradalmi; avantgárd, agitatív és tragikus; közéleti, magánéleti és létfilozófiai – olyan nyelvi erővel szólalnak meg, hogy, ha a hangosítás sem húzza keresztül őket, és a közönség soraiban is minden rendben – könnyen megszólítva találjuk magunkat egy olyan világ által, ami, ha már megszólított minket, egyre tagadhatatlanabb, hogy nagyon is létezik.
A Kalef dalszövegek se nem haloványak, se nem hamisak, se nem „utánérzettek”, se nem erőlködőek, stb, hanem nagyon olyanok, amilyenek, és pontosan olyanok.
Ebben a műfaj hagyományaihoz hűen azért jobbára rejtett értelmű szövegrepertoárban a sajátos, néha különös szókapcsolatok, félsorok és sorok jelentik a fogódzót. Valami lényeges dolgot árulnak el: hogy ezek a dalformációk (úgy tűnik) nemcsak szólni akarnak, de el is akarnak mondani valamit.
Másrészt ők biztosítják a sajátos atmoszféra magasfeszültségét.
Az Őfelsége című szám alatt Rejtő Jenő-effekttel szól a színpadon a groteszk:
„Szétnéztem, uram, de nincsen semmi hír: mára vége / Őfelsége az átkozott légypapír ragacsos széle”
Tízedik emeleti magyar fotelek közül ravasz egyenes idézetek a Krumpliföldben:
„az ötvennégyes döntőt elvesztettük, több mint borzasztó”
Szimbolikus magyarságköltészet, kétezer-tízes évek:
„A legkisebb testvér vagyok egyedül / messze indulok, tervem van / az út, amin jöttem, járhatatlan, / de mondták, hogy innentől rendben van”
Máshol:
„hazaér, hogyha otthon lesz majd / fárasztó az a nyolc óra / a fotelt hátra, a széktámlát is / jöhet az a keserű húzóra”
A Krumpliföld itt például a leárazott, rossz szagú magyar magánvalóság hibátlan ironikus dala, és ezúttal direkt nem idézem a refrént, ami annyira egyszerűen és jól üt, hogy aki hallott már Kalefet, ezt általában már fejből tudja.
Először azt gondoltam, hogy az együttes nevének az alefhez van valami köze: az ősi héber ábécé első betűjéhez. Belegondolva, az alef minden bizonnyal a legvilágosabb betű. Ez több mindent is magába foglal a vidámságon kívül. Az alef az, ahol kezdődnek a dolgok. Jelenlét: nem lehet távoli vagy bizonytalan, nem lehet tessék-lássék. Létezés: tuti, hogy van. Egység és elsőség. Igenlés. Világosság, világos árnyalat. Derű, láthatóság, jó kedv. Töretlenség. Fény és tisztaság. Lélegzés: az alef a mozgó levegő, az élő lélegzet, a megszólalás előtt beszívott levegő. Friss alternatív lélegzet.
/Gy. Molnár Kadosa István/
Kép forárása: www.rockbook.hu