“Ki nem volt még slam esten? Ki nem hallott még a Színházi Dramaturgok Céhéről?”– így kezdte a DrámaSlam felvezetését Bíró Dénes dramaturg, slammer, az est egyik szervezője.
Fotók: Polgár András
Műsorvezető-társa, Kövér András Kövi volt, aki nélkül nincs pécsi slam. Az elmúlt években a slam poetry egyre népszerűbb hazánkban, a rendszeres havi klub estek mellett kiemelt jelentőségű az országos bajnokság és a team slam verseny, melynek selejtezőjére bárki nevezhet. Ezzel szemben a legtöbb meghívásos verseny egy meghirdetett témát dolgoz fel, mint a Hősök slam, vagy a cenzúra témakörét körbe járó Viccaverze, mely idén tavasszal szintén a Pécsi Est Caféban kapott helyet.
A Drámaslam egy új próbálkozás, melyben 9 pécsi és 9 pesti slammer egy-egy dráma történetét dolgozza fel, a szöveg 3 perc 15 másodperc hosszú lehet, az idő túllépése pontlevonással jár. A jól ismert pécsi arcok mellett a budapesti slam élet ismert alakjai képviselték magukat Pécsett, Nyílt Fórum eseménysorozatához kapcsolódóan, ami szerves részét képezi magának a POSzT-nak is.
A népes közönség és a szakmai zsűri többek között hallhatta Shakespeare, Ibsen, Csehov drámájának feldolgozását, a magyar szerzők között szerepelt Örkény, Spiró és Háy is.
Az est érdekessége, hogy Benke Hunor Csider István Zoltánnal állt színpadra, hogy bemutassák a címadó műhöz híven nem festettek derűs képet világunkról, annál inkább a közönség arcán.
Az első helyezett Tengler Gergely „TG” lett, aki a Szentivánéji álom feldolgozásával maximális pontszámot szerzett, a zsűri öt tagja tíz-tíz ponttal értékelte sorait: „…Nem hiszed el?! Menj el, nézd meg, éld át a napfordulóból torkolló legrövidebb éjszakán. Hadd ne mondjak dátumot…”
A DrámaSlam bebizonyította, a slam poetry műfaját érdemes házasítani a dráma világával.
https://www.youtube.com/channel/UCDLktIHdQRsvPbsTKcXOFZQ
Ajánló – következő slam poetry esemény:
Szentivánéji Slam Komédia
2014. június 20-án mutatkozik be a Szentivánéji Slam Komédia, mely a Shakespeare Fesztivál a Margitszigeten eseménysorozat részeként lesz látható sötétedéskor a Víztorony színpadon.
Horváth Kristóf “Színész Bob” a főpróbán, Pukk szerepében
Hogy gondolkodna Shakespeare ma? Hogyan helyezhető egy 1595-ben írt darab a mai környezetbe?
Keszég László rendezéséből kiderül: 2014. június 20-án mutatják be a Szentivánéji Slam Komédiát, mely a Shakespeare Fesztivál a Margitszigeten eseménysorozat részeként lesz látható.
Shakespeare egyik legismertebb darabja, mely szentivánéjjel játszódik, az év legrövidebb éjszakáján, egyben a nyári napforduló ünneplése is. A hiedelem szerint misztikus, szerelmes éjszaka, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok pedig teljesülhetnek…
A varázslatos mű előadói 11 slammer, akik maguk is tapasztaltak a színjátszás terén, köszönhetően a két műfaj rokonságának. Az alkotók a slam poetry műfajában, új szövegként írják meg és adják elő Shakespeare drámájának legfőbb pontjait, érdekes cselekményszövését.
A Slam Poetry Budapest projektjében a slam poetry versengő előadói költészet műfaja egy komplett előadásként jelenik meg színházi keretek közé szorulva, hogy feszegesse a műfaji határokat.
Egy felszabadult est, szabadságvággyal teletűzdelt verses, élőzenés színházi (divat) bemutató lesz látható az Amoeba zenekar közreműködésével, a Kiégő Izzók látványvetítésével és a MOME jelmeztervező hallgatói által tervezett és kivitelezett jelmezekkel.
Szentivánéji Slam Komédia
Margitsziget, Víztorony színpad
2014. június 20.
Sötétedés (21 óra)
/Polgár András/