Fotó: Gombás Gabi
…1948-ban születettem, Lengyeltótiban. Anyám szerette volna, hogy tanár, vagy orvos legyek, én pedig elhatároztam titokban, hogy fotográfus leszek…és BARICZ KATI lettem.
A csodamasinámmal sokfélét megörökítettem saját örömömre, főként embereket.
Na nem mindegyiket, csak aki tetszett nekem.
Ez az én SZÜRtREALIZMUSOM.
A fenti sorokat Baricz Kati írta gÉN című kiállítása elé, és sok minden benne van, amiért őt szeretjük, amiért ő A Baricz Kati. Nem Katalin, Kati. Ma is, szeptember 21-én, 63 évesen.
Baricz Kati egy jelenség, aki csak egyszer is találkozott vele, többet nem felejti el. 63 éves lenne? Nehéz elhinni, annyira fiatalos, pörgős, lelkes, élettel teli.
Ahogy írja is, a saját örömére fotózott és fotózik, és ez látszik is a képein. Bár sokáig dolgozott magazinoknak, készített divatképeket, ezek készítésekor is a maga örömét kereste, a saját elképzeléseit, koncepcióit követte. Előadásain rendre elmeséli, hogy ez nem egyszer odáig vezetett, hogy a készült képek végül nem jelenhettek meg, mert nem követte a kapott utasításokat. Ilyenkor le is vetíti ezeket a képeket, melyek egy elmúlt kor divatját idézik meg, gyönyörű modellekkel és friss ötletekkel. Ma már az egykori fiatal modellek felnőtt családanyák, régi fotóik csak ilyenkor, a vetítések alkalmából láthatók… és ha Kati álma egyszer valóra válik, akkor majd egy kötetben is.
Személyisége egészen különleges, a beszédes, sőt akár csapongva csacsogó, alakjával fiatal lányt idéző ősz hajú fotográfus pontos tervezővé válik, ha fotózásra kerül a sor. Az a típusú fotós, aki mindent előre kigondol, megtervez, megrendez, hogy aztán egészen spontánnak tűnjenek felvételei.
Példaképe André Kertész, közös fotójukon Kati arca mindent elárul. Egy könyvbeli mottója, “apám kertész volt” utal erre a kapcsolatra is, nem csak arra, hogy Kati édesapja valóban kertészkedett… a kertet egyébként ma már Kati műveli, mutatja is kezén a föld és a kapanyél nyomait.
Természetem című, néha döbbenetesen személyes naplóját olvasom, néha megnevettet, néha elszomorít. Néha úgy érzem magam, mint egy kukkoló, és hogy szabad-e nekem ezt tudnom a Baricz Katiról? Vannak benne versek, prózai naplóbejegyzések, levelek, elmélkedések. Egy idézet a könyvből:
VIRTUÁLIS
csak úgy szó nélkül szeretni
csak úgy elképzelni
nincs időnk semmire
szétválasztani az időket
van előtte és van utána
az expozíció csak egy pillanat
akkor amikor a legjobban esik
látod a fotográfia vigasztal
kérdésem:
lehet-e férfi és nő között barátság?
(a féltékenység mindent elront…)
Volt idő, amikor az Ágikat nem szerettem, aztán rájöttem,
amit tettek, csak jót hoztak az életembe… jó ha sokáig él az
ember!
a szavalóversenyen miatta lettem második
elszerette a kedvesemet
adott tökmagot
… és jöttek a fotósok Szálkáról határtalan jókedvvel, tele
lett élettel apám kertje, ültettünk virágokat.
Szabadság. Sokáig gondolkodtam, van-e olyan fogalom, ami igazán jellemző Katira, eszembe jutott a játék, az öröm, de azt hiszem, valójában ez az, a szabadság. Azt teszi, és úgy, ahogy szeretné. Akkor is, ha épp nem bánik jól vele az élet. És ezért tud örülni, mert ilyenkor is szabad, semmi sem köti gúzsba.
Ezt most leírtam, aztán belelapoztam a naplóba. Egy kézírásos oldalon akadt meg a szemem:
Fogva tart a hideg
Fogva tart a ház
Fogva tart az eszem
Fogva tart a testem
Fogva tart az emlék
Fogva tart a szenvedély
Szabad vagyok!
Boldog születésnapot, Baricz Kati.