Tizedik alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Múzeumban a Szellemkép Szabadiskola 19. századi Archaikus technikák bemutatásának szemináriumi órája, amely Dr. Baji Etelka muzeológus és iskolánk tanárának Szarka Klára fotóesztéta, fotótörténész együttműködésének köszönhető. A Szellemkép jubileumi ünnepségsorozatát megelőzően, idén immáron harmadik alkalommal csigázza fel az archaikus technikákkal készített eredeti fotógráfiai kincsek megtekintésének lehetősége, nem csak az iskola hallgatóinak kíváncsiságát.
„Hogyan tudnám hűen bemutatni reprodukciókkal a hallgatóim számára ezeket az 1800-as évekbeli eljárásokat?” (Szarka Klára)
Ebből a gondolatból fogant meg az ötlet, hogy együttműködve a Nemzeti Múzeummal megmutathassák a „nagyvilág” számára is a féltve őrzött fényképtörténeti darabokat.
Miután elfoglaltuk helyeinket Kádár János egykori asztala körül a Történeti fényképtárában, Dr. Baji Etelka időrendi sorrendben adta körbe a több mint száz éves negatívokat és nyomatokat.
A sort mi más nyithatta volna, mint a dagerrotípiás eljárás.
A kis aranyszínű keretben az üveglapra hívott képen egy 1800-as évekbeli férfi képmása tekintett vissza ránk. Ezt az eljárást 1839-60 között használták, főleg műtermekben.
Az ambrotípia szintén üveglemezre felvitt nedves kollódiumos eljárással készült, ez egyfajta üvegnegatív volt, melyet műtermen kívül is előszeretettel használtak.
A sort folytatta a kevésbé költséges eljárású vaslemezre készített ferrotípia (1855-1930), majd az 1870-ig lenvászonra nyomott panotípia bemutatása.
Beszéltünk a fotóporcelánról is, ami a mai napig használatos, még most is érdekes lehetőségeket rejthet magában. Veress Ferenc neve is említésre méltó ebben a témában, aki 1879-ben a székesfehérvári kiállításon az addig elkészült több mint 300 fotóporcelánjáért díjat kapott.
Ebben az időben a képek színét „manuális photoshoppal” oldották meg, tehát kézzel színezték, így a fotográfus hivatása igen bonyolult volt a kezdetekben, hiszen nem csak a jó kompozíciót és a helyes expozíciót kellett megtalálni, hanem a kémiai vegyszerek egymásra gyakorolt hatását is ki kellett kísérletezni.
A koromotípiás eljárással készült kép jó példa volt a színezésre, melynek lényege, hogy két pozitív képet illesztettek össze; míg az egyiket akvarellel a másikat pedig olajfestékkel festették meg. Ez tulajdonképpen térhatású képet eredményezett, de bonyolult előállítási módja miatt ritkaságnak számít a leletek között.
Az 1835-ös évektől használt sóoldatos papírnegatívból kontaktmásolattal készített talbotípia részletgazdagságának hiányossága miatt kevésbé lett népszerű, mint kortársa, a dagerrotípia. Tehát az így fennmaradt képek száma talán a legritkább.
A tojásfehérje használata, mint kötőanyag az albumin eljárással lett népszerű; mellyel egy időben a műtermi felszereltség is jelentősen fejlődésnek indult. Gondosan előkészített, direkt beállításokat és díszleteket használtak, hogy egyszerűsítsék a folyamatot és még vonzóbbá tegyék a fényképészetet.
A két órás szemináriumi előadást az olcsóbb költségvetésű cianotípia és az otthoni szórakozásra is használt sztereotíp nézegető bemutatása zárta, melynél Klára elmesélte, hogy az ő idejében még másoltak cianotíp eljárással tervrajzokat is.
„Hogy melyik az én kedvenc technikám? Nem is tudom… Választani nem nagyon lehet, de inkább mondjuk úgy, hogy a dagerro közel áll az én szívemhez.
Miért nem kérdezed inkább azt, hogy melyik alkotó áll közelebb ebből a századból hozzám?
(…) Én is csodálom Veress Ferenc szerteágazó érdeklődését és tehetségét.”
(Szarka Klára)
„Nem tudom. Tényleg nem tudnék kiemelni kedvencet. Talán mindegyik a maga módján közel áll hozzám” (Dr. Bajki Etelka)
A csodálnivaló fennmaradt kincsek megteremtették a különleges 19. századi hangulatot és szívesen hallgatnám, nézném újra az egészet. Mindenki maga dönti el, hogy az ő szívéhez mi áll a legközelebb, de ha engem kérdeznének ebben a percben: fotóporcelán Veres Ferenccel vegyítve!
A képeket készítette és a cikket írta: Fülöp Noémi