A mi virtuális utcánkban rengeteg fotográfusba botlunk lépten nyomon. Akad aki éppen elmerül a munkában, van aki siet, vagy elfoglalt, esetleg csak mereng, a cipőjét köti … Néhányukat megszólítjuk. Jelen írásunk egy sorozat első darabja. Igyekszünk rendszeresen egy-egy fotográfust bemutatni, megvillantani és ezzel egy pillanatra kiemelni a nemzetközi fotográfiai forgatagból.
Yasmina
Nemrégiben egy hosszú őszhajú, középkorú hölgy fotója került elém (megkerestem: Yasmina Rossi a modell neve és 1955-ben született Franciaországban). A képet nézve valami lágy közvetlenség lengett körül. Amikor utánanéztem az alkotónak, nem voltam meglepve, hogy a fotográfus szintén hölgy…
Renée Jacobs 1962-ben a Pennsylvania állambeli Philadelphia városban született. 21 évesen már a Pennsylvania State University Robert F. Kennedy fotóriporteri díjazottja. Az egyetem fotográfia/zsurnalisztika alapszakának elvégzése után szabadúszóként a The New York Times, U.S News, World Report szerkesztőségeknek dolgozott. Több magazinban jelentek meg munkái, mint az SLR, Camera 35, valamint a Thinking in the photographic idiom című könyvben. 1986-ban Slow Burn címmel Pensylvania-ról jelent meg fekete-fehér riportfotókat tartalmazó könyve, melyet a The New York Times könyvismertetője erős, progresszív dokumentarista anyagként írt le. Sőt, Douglas Stockdale a kiadványt az elmúlt 25 év tíz legjelentősebb fotóalbumai közé teszi. Mindezek ellenére Renée 1987-től jogi pályára váltott és 2006-ig alkotmányjoggal és polgári joggal foglalkozott Portlandban, Oregonban majd Los Angelesben. 2006-tól újra felfedezte a fotográfiát, érdeklődése viszont a dokumentarizmustól a nőábrázolás, női aktok készítése felé fordult és jelenleg is evvel foglalkozik. Munkái többek között a Fine Art Photo, FHM Germany, Nude Magazine, Photoicon Magazine, B&W Magazine, Photozine, Treats! Magazine, DAS Magazin, a francia Photo és a Le Journal de la Photographie kiadványaiban jelennek meg. 2011-ben jelent meg Párizs című akt albuma. Aktjai számos galériában és önálló kiállításokon szerepeltek: ArtSpace, Miami; Skotia Gallery, Long Beach, Kalifornia; Galerie Vevais, Berlin; Jiro Miura Gallery, Tokyo; Rooftop Gallery, Bangkok; Mag Gallery, Como. Jelenleg is aktfotózással foglalkozik valamint workshop-okat tart szerte a világon és főként franciaországban.
Renée-t a modell-fotós viszonyról, a nőábrázolásról és hitvallásáról is kérdeztem.
Kedves Renée! a fotográfia gyermekkorod óta fontos szerepet játszik az életedben. Milyen állomásokon át vezetett az út mostani érdeklődésed kialakulásáig?
Szabadúszó fotóriporterként kezdtem a pályámat, magazinoknak és napilapoknak dolgoztam. Korábban főleg a markáns dokumentarista megközelítés érdekelt igazán, aztán eljött a pillanat amikor úgy gondoltam, hogy minden női akt felfedezésre vár, evvel szemben pedig a tájképek reménytelenül unalmasak voltak számomra.
De közben jogászként is dolgoztál 15 évig. Miért tértél vissza a fotográfiához?
Szükségem volt a szépségre. Ebből ugyanis nem sokat kaptam jogászként. Túl sok idő ment el konfliktusok kezelésére nélkülözvén minden szépséget.
Megosztod velünk az Ars Poeticád?
Szeretem erősnek, intelligensnek és időtlennek ábrázolni a nőket.
Helmut Newtont is a nők ábrázolása vonzotta. Mi különböztet meg azoktól a fotográfusoktól
akiknek szintén központi témája a nő?
A kiadó, aki elsőként ajánlotta, hogy készítsek egy könyvet Párizsról látva a korábbi munkáimat, a következő indok miatt vetette el végülis a projektet: nem jelenítettem meg azt a nőideált, amit ők gondoltak. Egy “Helmut Newton-i” nőt fel lehet ismerni ha látod. Nekem pedig nincsen “nőtípusom”. Én ezt hihetetlen nagy bóknak vettem akkor, hiszen minden típusú nőre nyitott akarok lenni. Ők azok akik tanítanak engem, nem pedig fordítva.
Amikor egy koncepten dolgozol, mennyi teret hagysz az improvizációnak? Vagy mindig pontos tervvel készülsz?
Soha sincs pontos tervem. Mindig van néhány ötletem, de sokkal jobban érdekel annak a nőnek a személyisége, akit fotózom.
Leszólítottál valaha nőt az utcán hogy álljon neked modellt? Úgy érzem igen.
Közeledtem már, igen. Volt rá jónéhány példa, főleg Franciaországban. De leszólítani sosem. Egyszer Saint Tropez-ban egy élelmiszerüzletben láttam egy hölgyet, ahol éppen pár modellel voltunk. Mindannyiunk feje megfordult utána amikor ez a lenyűgöző nő besétált az üzletbe. A többiek aztán rám néztek és csak annyit mondtam: ó, igen! Egy másik alkalommal két gyönyörű nőt láttam Párizs egyik sötét sikátorában sétálni az éjszaka közepén. Aztán egyszer csak egyik barátom közelben álló kocsijában fotóztunk őket. Amikor egy másik modellel kávéztam, a lány, aki kiszolgált, egyszerűen elbűvölő volt. Ha belegondolok, minden esetben, amikor valami hasonló történt, mindig olyan modell barátnőkkel voltam, akiket izgatott a helyzet és az, hogy megosszák a közös fotózás által felszabaduló energiákat egy új személlyel.
Mi az első dolog amit megnézel egy fotón? Mitől jó szerinted egy kép?
A reakcióm bármilyen fotográfiára nézve elég intuitív és kettős. Vagy azt gondolom “miért?” vagy azt mondom “váoo”.
www.reneejacobs.com
Jáger Viktor