“Az érzékelhető határán- Más hangok” – hangművészeti kiállítás

Kiállító művészek:

BINAURA csoport | BLAZSEK András | Arturas BUMŠTEINAS | Thanos CHRYSAKIS | Jozef CSERES | Bernhard GÁL | hans w. koch | NAGY Gergő | Gerardo NOLASCO MAGAÑA | Jon ROSE | Christian SKJØDT | Carsten STABENOW | VÁRNAI Gyula

A Műcsarnokban ez alkalommal arra tesznek kísérletet alkotók, hogy tágítsák a magyar közönség hangokról alkotott elképzelését a képzőművészet területén. A tárlat olyan műveket vonultat fel, amelyekben a hang alapanyaggá, csatornává, hordozóvá, kifejezési formává, kísérletté formálódik. A kiállítás a hang lehetséges képzőművészeti felhasználásával az érzékelhető határára lép, így folytat párbeszédet a percepcióról. Nem csak a hangról, de a befogadásról alkotott koncepciónkat is tematizálja.

Fotó: Molnár János

Sőrés Zsolt és Rózsás Lívia a kiállítás kereteinek kidolgozói kiemelik, nem történeti áttekintésre törekedtek a tervezés során. Sokkal inkább szerették volna, ha a tárlat inspirációs forrássá válik, amely egyrészt megmutatja a széles közönség számára a hangművészet létezését, s annak lehetséges formáit, másrészt teret enged a szakma hazai és nemzetközi alkotóinak a találkozásra. Magyarországon eddig pusztán szórványosan voltak jelen a hang képzőművészeti szerepével foglalkozó kiállítások, így a Műcsarnokbeli tárlat hiánypótlónak tekinthető. A kiállítók más-más aspektusból vizsgálódnak, néhányan közülük képzőművészek, mások zenei szakemberek. Jozef Cseres konceptuális irányból közelíti meg a hangművészetet, Arturas Bumsteinas a barokk színházak szélgépeinek hangjával metaforikus megközelítést teremt, hans w koch, Christian Skjodt, Carsten Stabenow pedig a hanginstallációs szcénának egyik izgalmas területét ragadják meg, a külső és belső tér egymásba játszásával foglalkoznak.

Christian SKJØDT uralta terembe lépve 6 km kábellel rögzített 200 darab hangszórót találunk, amely analóg módon hozza létre az installációt. A művet a fény működteti. A falakon rögzített szenzorok érzékelve a fény erősségét továbbítják a jelet a hangszórók felé, amelyek gyakorlatilag így egy folytonos hangfüggönyt hoznak létre. Attól függően, hogy melyik napszakban látogatjuk meg a kiállítást, változik a tér hangképe. Erős fényben halkabb a munka, míg az este közeledtével, és a sötétedés beálltával egyre hangosabb.

MTI Fotó_Czimbal Gyula

Hogyan született az installáció ötlete, mikor kezdtél el ezzel foglalkozni?

A Műcsarnokban látható alkotásom gyakorlatilag harmadik változata a 2012-es elképzelésemnek. Akkor egy múzeumi felkérésnek eleget téve olyan 20 méteres folyosót kellett újragondolnom és tartalommal megtöltenem, amelynek egyik oldalán erdőre néző ablakok voltak, másikon fehér fal húzódott. Tartalmát tekintve így evidenssé vált, hogy a fénnyel kell dolgoznom. A Műcsarnokban rendelkezésemre bocsátott tér viszont sokkal nagyobb, mint az eddigi helyszínek, három falat tudtam a szenzorok elhelyezésére használni. Így ölt monumentális formát az eredeti koncepció.

Mit javasolsz, hogyan járják be a látogatók a teret?

Nincsenek támpontok, a mozgás mindenki számára nyitott, kötetlen. Célom, hogy a látogatók egyénileg találják meg az útjukat. Semmiképpen sem szeretném befolyásolni, korlátozni őket.

Idő uralta időtlen térbe lépünk hans w. koch Kvintkör című munkáját szemlélve. A kölni zeneszerző installációja a kvintkört ez alkalommal órához társítva építi fel. Hiszen akár a kvintkör az óra is 12 fokú. A műben a 12 hangfal az óra számlapjának megfelelően helyezkedik el. Az alkotáshoz egy külső mikrofon is tartozik, amely a Műcsarnok körüli hangokat veszi. Az így rögzített hang egy szűrőn keresztül érkezik a belső térbe. Az érintett hangszóró akkor szólal meg, ha a mutató az adott időponthoz közelít.

MTI Fotó Czimbal Gyula

Hogyan született ez az installáció, mi volt az inspirációs és konceptuális háttér?

Egy zeneelméleti alapokra épülő installációt szerettem volna létrehozni, amelynek a kvintkör a mozgatója. A kvintkör a 12 hangból felépülő hangskálának az elmélete, a nyugati zene alapja. Célom volt, hogy ezt az elméleti virtuális teret, valósággá, megfoghatóvá tegyem. Az itt kiállított mű – egy sorozatnak a része, amelynek mindegyik darabja kutatásra épülve – a kvintkört dolgozza fel. Az óra verzió azért különös, mert egy idő után képessé válik a látogató arra, hogy hallja az időt. Felismerhetővé válik, hogy mikor melyik hangfal szólal meg, melyik az adott időponthoz tartozó hang. Az említett külső mikrofon, a Műcsarnok körüli teret veszi, és engedi rá az installációra. A hangzóanyag így folyamatosan változik. Egészen mást hallunk a teremben, amennyiben a környék csendes, mint amikor baleset történik.

15 percenként változás észlelhetünk, mi történik?

Negyed óránként egy rövid J. S. Bach kánont hallhatunk, amelynek dallama kromatikus. Tehát mind a 12 hangot használja, azaz a lejátszása mind a 12 hangszórót igénybe veszi.

Carsten STABENOW élőorganizmusként képzeli el az épületet. Hely-specifikus munkája a tetőszerkezet és a padlózat közé feszített zongorahúr az épület rezgését közvetíti. A minimalista alkotás az épület struktúrájából dolgozik, nincs hangbejátszás. Amit hallunk az a Műcsarnok rezgése, amelyet a külső tér, az időjárás, a teremben tartózkodók száma és a hőmérséklet is befolyásol.

A Nagy Ágoston és Samu Bence alkotta BINAURA csoport szoftveralapú interface-eket, fizikai installációkat tervez, kreatív kódolással foglalkozik. Alpha című munkájuk a megfigyelésen alapul. „Fordított” interakció működteti az alkotást: idő és belső csend szükséges az értelmezéséhez. Interaktív, tehát akkor reagál, ha mozgás, beavatkozás történik a szőnyegen belül.

Fotó Műcsarnok

Miből indultatok ki a mű készítésekor?

Alapvetően az interakció pszichológiája, a kognitív állapotok, valamint ezeknek a hatásmechanizmusai foglalkoztatnak. Az itt látható művet a Relatív (Át)hallások Fesztiválra készítettük és az Audio Art Fesztiválon is szerepelt már Krakkóban. Egyfajta figyelem-játék fedezhető fel benne, az interakció és a figyelem viszonyát kutatjuk ezen keresztül. A befogadó amennyiben elkezdi figyelni a művet, megzavarja a rendszert, amit megfigyel. Az érzékelésnek így válik fontos részévé a visszacsatolás, a befogadó jelenléte és mozgása. Speciális meditatív mentális állapotot idéz elő az alkotás, a műben található kövek a kertre, a kerti állapotra erősítenek.

Az installációt mozgató program struktúrája egyébként adott. Stációk egymásutániságáról beszélhetünk, amelyekben egyszerű algoritmusok alapján képződik a hang és az animáció. A struktúrán belüli variációkat a látogatók hozzák létre.

NAGY Gergő Cycle of Two című 8 csatornás interaktív hangkörnyezetet teremt. Sajátossága, hogy egyszerre csak egy látogató tartózkodhat bent. Annak érdekében, hogy letisztult környezetet hozzon létre. 

 

forrás Műcsarnok

Mesélnél róla?

Nem kedvelem az interaktív kifejezést a munkám kapcsán. Sokkal kifejezőbb, ha azt mondjuk a látogató jelenléte határozza meg a művet.

A függönnyel elzárt teljesen sötét térben a látogató feladata az aktív hangtér felépítése. Az installációt a terembe lépő test irányítja és erre fellépő válaszként hang generálódik. A művet tehát a hangi környezet és a látogató egymásra gyakorolt hatása mozgatja. A struktúra létrehozása gyakorlatilag a vizualitás teljes hiányával történik. Ez a speciális, tisztább befogadói állapot erősíti az észlelés feldolgozását. A koncepció alapja akár Püthagoraszhoz is visszavezethető, aki lefüggönyözött térben ült, tanítványai nem láthatták őt az ismeretátadás közben.

A médiumspecifikus kiállítás 2014. november 23-ig látogatható. A kiállításhoz kapcsolódó társművészeti programok pedig az alábbi linken érhetőek el:

http://www.mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&t=804&curmenu=102

A kérdések a 2014. október 18-án tartott tárlatvezetésen hangzottak el. A cikkben a válaszok rövidített kivonata található.

Forrás:

Czimbal Gyula fotói: http://www.hirado.hu/2014/10/16/hanginstallaciok-a-mucsarnokban/ Molnár János képei: az intézmény facebook oldaláról https://www.facebook.com/Mucsarnok/photos_stream?ref=page_internal